Tupperware történet

A TUPPERWARE megalapítója

Earl Tupper, a Tupperware megalapítója 1946-ban Amerikában egy egyedülálló alapanyagot hozott létre, és elkészítette belőle „Csodatál” elnevezésű termékét.

(Kép forrása / image source: plasticsacademy.org)


 

A TUPPERWARE edényei

A Tupperware műanyag edényei elsősorban hűtőben való frissen tartáshoz, tároláshoz, konyhai előkészítéshez, tálaláshoz, mélyhűtéshez, mikrohullámú sütőben való főzéshez, sütéshez és melegítéshez készültek.
 

A TUPPERWARE cégről

Az Orlando központú Tupperware cég ma már több mint 130 országában van jelen szerte a világon. Ma a Tupperware szerte a világon több, mint 1.500.000 embernek biztosít munkalehetőséget. A világ 19 gyára közül 4 Európában működik: Belgiumban, Franciaországban, Portugáliában és Görögországban. A Tupperware Tanácsadóinak és munkatársainak száma több mint 1.500.000 főt tesz ki.
 

Termékfejlesztés

A Tupperware termékek a folyamatos termékfejlesztés eredményeként rendkívüli tulajdonságokkal rendelkeznek: normál használat mellett törhetetlenek, nem deformálódnak, nem veszik át a bennük tárolt élelmiszerek szagát és nagy részük mosogatógépben is tisztítható.
A Tupperware termékeket 50 különféle műanyagból készítik. A leggyakrabban felhasznált anyagok a polietilén, a polipropilén és a polikarbonát. Mindegyik műanyag rendelkezik jó és rossz tulajdonsággal egyaránt. A Tupperware ennek következtében a különböző műanyagok legjobb tulajdonságait egyesíti.

TUPPERWARE minőgégbiztosítás

Minden felhasznált anyag megfelel az EU-Normáknak (80/590/EEC): használatuk ártalmatlan az élelmiszerekre.
A Tupperware tervezői rendszeresen nyernek el formatervezési díjakat. 2009-ben a Tupperware csapata elnyerte az Év Tervező Csapata díját a Red dot Design gálán.

Környezetpolitika

A Tupperware fontosnak tartja a környezetvédelmet is. Olyan termékek vásárlására ösztönzik a háziasszonyokat, amelyeken kevés a csomagolóanyag. Ezért érdemesnek tartják nagy tételben vásárolni és otthon tárolni a megvásárolt árut. Akik ismerik a Tupperware termékeket tudják, hogy sokat spórolhatnak a csomagoló anyagokon, műanyag zacskókon, alufólián, szalvétán, frissen tartó fólián,amelyek a szemetesbe kerülve környezetszennyezőek.
A Tupperware olyan termékeket készít, amelyek segítenek a háziasszonyoknak energiát és időt spórolni, nem is beszélve arról, hogy hosszú ideig megőrzik a megvásárolt ételek frissességét.

A Tupperware a szórólapok gyártásánál is teljes mértékben újrahasznosított papírt használ!